Magyarnóta
Kezdőlap Kultúrblog Zahorcsek Juhos Mária Népdalok Nóták KépeslapFórumKapcsolat

A magyar zene

Az, hogy a magyar népzene ma is eleven valóság annak köszönhető, hogy annyira más, mint Európa minden indoeurópai népének a zenéje. Hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja. 1458-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus jelentést küldött a pápának a magyar énekes kultúráról: "A királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet nem láttam… Megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúlnak minket".

A népzene a Monarchia számára a magyar nemzettudat megerősödését, az önkényuralommal való szembehelyezkedést és a nemzeti öntudat ébredését jelentette, így tudatosan nem foglalkoztak ezzel, annál is inkább, mivel zenei hagyományunk nem támasztotta alá a magyarság finnugor származásának teóriáját.

A XIX. század közepén jelentős szerepet játszott Liszt Ferenc a magyar népzene elterjesztésében, ő ugyanis gyakran a cigányok között gyűjtött dallamokat, akik a helyi népzenéket játsszák hol feljavítva, hol eltorzítva. A cigányzene és a magyar népzene kapcsolatáról Bartók Béla a következőket írta: "A cigányzene elnevezés itthon is, külföldön is merőben téves, hiszen cigány-játszotta magyar műzenére vonatkozik. Más kérdés, hogy a falusi cigányságnak megvannak a maga teljesen elütő jellegű, cigánynyelvű dalai, melyeket a cigánybandák nem játszanak, sőt nem is ismernek." A cigányzenészek Magyarországon asszimilálódtak a magyar zenei hagyományokhoz és sajátjuknak érzik ezt a zenét; a cigányzenészek, mint szakmájuk nagy múltú képviselői a magyar népzene őrzésében és gyarapításában is elöljártak. Nem "hoztak", nem volt döntő beleszólásuk abba, hogy milyen legyen a magyar népzenei hagyomány, de legjobbjaik alkotó módon vettek részt a kivitelezésben.

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc (1811-1886)

Zene minden időben több volt itt, mint amennyit leírtak. Évezredes keleti kultúrák zeneírás nélkül élnek máig. Csak az európai többszólamúság tette nélkülözhetetlenné a zeneírást.

Bartók Béla

Bartók Béla (1881-1945)

Bartók Bélának A magyar népdal című műve 1924-ben jelent meg 320 ősi magyar dallammal. "Mit adott a magyar szomszédainak és mit kapott tőlük" - teszi fel a kérdést Bartók Béla, majd így folytatja: "Szomszédaink lényegesen nem befolyásolták sem a régi, sem a mai magyar dallamvilág kialakulását, sőt valamennyien többé vagy kevésbé hatása alá kerültek. Így esett, hogy régi, a keleti örökséghez tartozó dallamaink feltünedeznek a tót, a horvát és a román gyűjteményekben. Ránk nézve a zenei néphagyomány sokkal többet jelent, mint a nyugati kultúrnépek közül azoknak, amelyek már századokkal ezelőtt magasrendű műzenét teremtettek. Nálunk a népzene felszívódott a műzenébe, ez a nemzeti hagyomány szerves folytatása… A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, amikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek".

Mikor a népiesség ráirányítja az irodalom figyelmét a népdalra, lassankint dallamát is kezdik észrevenni. Megjelenik a „Magyar Nóták Veszprém vármegyéből”, a félszázad óta alakuló új, úri tánczene összefoglaló gyűjteménye.

A verbunkosokat a cigánybandák játszották. Az új dal a főrangúaktól (dalszerző is akad köztük: gr. Festetics Leó, a „Kondorosi csárda mellett” szerzője) a városi polgárságon át az egyszerű falusi népig eljut. Nyomtatásból indul, de szájról szájra terjed, főleg a népszínművek révén. A szaporodó népdalgyűjteményekbe is bejut. Ez az első tömeges megjelenése egy közérthetően magyar, népszerű zenének, amit még ma is mindenki annak érez. Fél századon át ez volt az ország zenei köztudata. A magyar műzene, ismertebb nevén a magyar nóta, ritmusa egyfelől a táncból ered, onnan hozza magával az ősi, ösztönös mozdulatok időbeosztását, hangsúlyait. Másfelől a nyelv nyomja rá bélyegét. Aszerint, melyik tényező érvényesül inkább, van egyenletes mozgású táncritmus, tempo giusto, és egyenlő ütemekre nem osztható tempo rubato.

Verbunkos tánc

Verbunkos tánc

Csárdás

Táncdalunk már ritmusával elüt szomszédainkétól. Az átlagember aszerint fogad vagy nem fogad el valamit magyar zenének, hogy mennyiben emlékezteti ismert csárdásokra. A rubato keletre mutató sajátság, szomszédaink, ha ismerik, alkalmasint tőlünk vették át. Benne a szöveg ritmusa mintázza meg a dallamát, strófánkint másképp. Vannak a szövegből nem magyarázható ritmusbeli sajátságok is, de általában a dallam a szöveg természetes ritmusát követi.

Minden magyarnótában van valami magyar. Tinódi óta, még ha idegen elemeket olvasztott is be. Különösen magyar a XIX. század népies dalirodalma. Már általános elterjedése is bizonyság, mennyire magára ismert benne a nemzet.

Kodály Zoltán sokat kritizálta a magyar nótában megjelenő külföldi dallamokat, mert féltette, hogy idővel kiszoríthatják az ősi dallamokat. De amint az idő is megmutatta, a magyar továbbra is megmarad magyarnak, ami nem veszett el ezer év külső behatásai alatt, azt nem tudta kiszorítani a 19. század végén, a 20. század elején külföldről átvett hangzásvilág sem. Mára a népi hangzású magyarnóták kerekedtek felül és jól megvannak egymás mellett a nyugati dallamokra, táncdalokra épülő magyarnótákkal.

Amint Kodály Zoltán is megírta elmélkedéseiben, mi sem hagyhatjuk feledésbe merülni ősi kultúránk alapkövét a magyar népdalt és a később megjelenő magyar nótát:
"Az értelmiség kivetkőzött a magyar nyelvből, elidegenedett a magyar zenétől. Ha találkozik vele: idegennek érzi. El lehet hinni, hogy őszintén. Akár asszimilált, akár „törzsökös”, nem közvetlen folytatása a népnek, nem él benne a nép kultúrája, mint a felnőttben a gyermek; más a lelke, nem érti a nép beszédét, zenéjét, baját, örömét. Hosszabb ideig azonban egy népet sem lehet hajlamai ellenére vezetni. Meg kell tanulnunk egy ország nyelvét, ha benne élni akarunk. Ha a népet érteni akarjuk, meg kell ismernünk zenéjét is. Hiszen magyar a XIX. század műdala is."

Kodály Zoltán

Kodály Zoltán szobra

"A néphagyomány az állandó, változásaiban is változatlan gránitréteg. Ott van még benne a honfoglalók dala: egyszerű barna ruhában, de elsodró lendülettel. Nem csoda, hogy a mai elfajzott magyar „elhűl ős színe láttán”. Az idők a honfoglaló lélek újjászületését követelik. Mindenütt meg kell ragadni, ahol még van belőle. Azt mondhatná valaki, az ősi réteg a nemzet műveltebb feléből már kiveszett. Hisszük, hogy csak alszik, még felébreszthető, tudatosítható. A magyarság sohasem alakulhat úgy át, hogy ez a réteg kihulljon lelkéből, akkor nem lenne többé magyar. Csakúgy, mintha a nyelvből kiveszne az alapszókincs és szerkezet." (Kodály Zoltán)


Forrás:
Bartók Béla: Cigányzene? magyar zene? Ethnographia, 1931
http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/018.html
Kodály Zoltán: A magyar népzene (Budapest, 1937)
Kodály Zoltán: Néprajz és zenetörténet (Budapest, 1933)
Kodály Zoltán: Magyarság a zenében (Budapest, 1984)
http://www.folkradio.hu/folkszemle/cikk.php?id=4


Ez a cikk, illetve annak részei szabadon idézhetőek, amennyiben a forrás "www.magyarnota.com", valamint a cikk alján található felhasznált források jól láthatóan fel vannak tüntetve közvetlenül az idézett szöveg alatt.

counter