Az, hogy a magyar népzene ma is eleven valóság annak köszönhető, hogy annyira más, mint Európa minden indoeurópai népének a zenéje. Hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja. 1458-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus jelentést küldött a pápának a magyar énekes kultúráról: "A királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet nem láttam… Megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúlnak minket".
A népzene a Monarchia számára a magyar nemzettudat megerősödését, az önkényuralommal való szembehelyezkedést és a nemzeti öntudat ébredését jelentette, így tudatosan nem foglalkoztak ezzel, annál is inkább, mivel zenei hagyományunk nem támasztotta alá a magyarság finnugor származásának teóriáját.
A XIX. század közepén jelentős szerepet játszott Liszt Ferenc a magyar népzene elterjesztésében, ő ugyanis gyakran a cigányok között gyűjtött dallamokat, akik a helyi népzenéket játsszák hol feljavítva, hol eltorzítva. A cigányzene és a magyar népzene kapcsolatáról Bartók Béla a következőket írta: "A cigányzene elnevezés itthon is, külföldön is merőben téves, hiszen cigány-játszotta magyar műzenére vonatkozik. Más kérdés, hogy a falusi cigányságnak megvannak a maga teljesen elütő jellegű, cigánynyelvű dalai, melyeket a cigánybandák nem játszanak, sőt nem is ismernek." A cigányzenészek Magyarországon asszimilálódtak a magyar zenei hagyományokhoz és sajátjuknak érzik ezt a zenét; a cigányzenészek, mint szakmájuk nagy múltú képviselői a magyar népzene őrzésében és gyarapításában is elöljártak. Nem "hoztak", nem volt döntő beleszólásuk abba, hogy milyen legyen a magyar népzenei hagyomány, de legjobbjaik alkotó módon vettek részt a kivitelezésben.
|
Liszt Ferenc (1811-1886)
|
Zene minden időben több volt itt, mint amennyit leírtak. Évezredes keleti kultúrák zeneírás nélkül élnek máig. Csak az európai többszólamúság tette nélkülözhetetlenné a zeneírást.
Bartók Béla (1881-1945)
|
Bartók Bélának A magyar népdal című műve 1924-ben jelent meg 320 ősi magyar dallammal. "Mit adott a magyar szomszédainak és mit kapott tőlük" - teszi fel a kérdést Bartók Béla, majd így folytatja: "Szomszédaink lényegesen nem befolyásolták sem a régi, sem a mai magyar dallamvilág kialakulását, sőt valamennyien többé vagy kevésbé hatása alá kerültek. Így esett, hogy régi, a keleti örökséghez tartozó dallamaink feltünedeznek a tót, a horvát és a román gyűjteményekben. Ránk nézve a zenei néphagyomány sokkal többet jelent, mint a nyugati kultúrnépek közül azoknak, amelyek már századokkal ezelőtt magasrendű műzenét teremtettek. Nálunk a népzene felszívódott a műzenébe, ez a nemzeti hagyomány szerves folytatása… A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad, amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi. S eljön az idő, amikor a művelt réteg a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek".
|
Mikor a népiesség ráirányítja az irodalom figyelmét a népdalra, lassankint dallamát is kezdik észrevenni. Megjelenik a „Magyar Nóták Veszprém vármegyéből”, a félszázad óta alakuló új, úri tánczene összefoglaló gyűjteménye.
A verbunkosokat a cigánybandák játszották. Az új dal a főrangúaktól (dalszerző is akad köztük: gr. Festetics Leó, a „Kondorosi csárda mellett” szerzője) a városi polgárságon át az egyszerű falusi népig eljut. Nyomtatásból indul, de szájról szájra terjed, főleg a népszínművek révén. A szaporodó népdalgyűjteményekbe is bejut. Ez az első tömeges megjelenése egy közérthetően magyar, népszerű zenének, amit még ma is mindenki annak érez. Fél századon át ez volt az ország zenei köztudata. A magyar műzene, ismertebb nevén a magyar nóta, ritmusa egyfelől a táncból ered, onnan hozza magával az ősi, ösztönös mozdulatok időbeosztását, hangsúlyait. Másfelől a nyelv nyomja rá bélyegét. Aszerint, melyik tényező érvényesül inkább, van egyenletes mozgású táncritmus, tempo giusto, és egyenlő ütemekre nem osztható tempo rubato.
|
Verbunkos tánc
|
|
Táncdalunk már ritmusával elüt szomszédainkétól. Az átlagember aszerint fogad vagy nem fogad el valamit magyar zenének, hogy mennyiben emlékezteti ismert csárdásokra. A rubato keletre mutató sajátság, szomszédaink, ha ismerik, alkalmasint tőlünk vették át. Benne a szöveg ritmusa mintázza meg a dallamát, strófánkint másképp. Vannak a szövegből nem magyarázható ritmusbeli sajátságok is, de általában a dallam a szöveg természetes ritmusát követi.
Minden magyarnótában van valami magyar. Tinódi óta, még ha idegen elemeket olvasztott is be. Különösen magyar a XIX. század népies dalirodalma. Már általános elterjedése is bizonyság, mennyire magára ismert benne a nemzet.
|
Kodály Zoltán sokat kritizálta a magyar nótában megjelenő külföldi dallamokat, mert féltette, hogy idővel kiszoríthatják az ősi dallamokat. De amint az idő is megmutatta, a magyar továbbra is megmarad magyarnak, ami nem veszett el ezer év külső behatásai alatt, azt nem tudta kiszorítani a 19. század végén, a 20. század elején külföldről átvett hangzásvilág sem. Mára a népi hangzású magyarnóták kerekedtek felül és jól megvannak egymás mellett a nyugati dallamokra, táncdalokra épülő magyarnótákkal.
Amint Kodály Zoltán is megírta elmélkedéseiben, mi sem hagyhatjuk feledésbe merülni ősi kultúránk alapkövét a magyar népdalt és a később megjelenő magyar nótát: "Az értelmiség kivetkőzött a magyar nyelvből, elidegenedett a magyar zenétől. Ha találkozik vele: idegennek érzi. El lehet hinni, hogy őszintén. Akár asszimilált, akár „törzsökös”, nem közvetlen folytatása a népnek, nem él benne a nép kultúrája, mint a felnőttben a gyermek; más a lelke, nem érti a nép beszédét, zenéjét, baját, örömét. Hosszabb ideig azonban egy népet sem lehet hajlamai ellenére vezetni. Meg kell tanulnunk egy ország nyelvét, ha benne élni akarunk. Ha a népet érteni akarjuk, meg kell ismernünk zenéjét is. Hiszen magyar a XIX. század műdala is."
|
Kodály Zoltán szobra
|
"A néphagyomány az állandó, változásaiban is változatlan gránitréteg. Ott van még benne a honfoglalók dala: egyszerű barna ruhában, de elsodró lendülettel. Nem csoda, hogy a mai elfajzott magyar „elhűl ős színe láttán”. Az idők a honfoglaló lélek újjászületését követelik. Mindenütt meg kell ragadni, ahol még van belőle. Azt mondhatná valaki, az ősi réteg a nemzet műveltebb feléből már kiveszett. Hisszük, hogy csak alszik, még felébreszthető, tudatosítható. A magyarság sohasem alakulhat úgy át, hogy ez a réteg kihulljon lelkéből, akkor nem lenne többé magyar. Csakúgy, mintha a nyelvből kiveszne az alapszókincs és szerkezet." (Kodály Zoltán)
Forrás: Bartók Béla: Cigányzene? magyar zene? Ethnographia, 1931 http://istvandr.kiszely.hu/ostortenet/018.html Kodály Zoltán: A magyar népzene (Budapest, 1937) Kodály Zoltán: Néprajz és zenetörténet (Budapest, 1933) Kodály Zoltán: Magyarság a zenében (Budapest, 1984) http://www.folkradio.hu/folkszemle/cikk.php?id=4
|