Az édesanyámnak a haja fehér, mint a hó, Oly hajlott, oly megtört, oly szent, oly önfeláldozó. A legjobb falatot a szájától vonta meg, Nőttek a gyerekek, de ő közben megöregedett.
Egy őszhajú asszony a kabátkája csupa folt, Mert egyetlen kincse a fia mosolygása volt. Ó mily koldus és árva vagy nélküle, Mert őt pótolni nem tudja senki sem. Ezt a jószívű őszhajú asszonyt, Az egyetlen édesanyát.
Gyorsan csókold meg elfáradt homlokát! Nem a sírjára kell néki száz virág! Addig gondozzad, ápoljad, óvjad, Az egyetlen édesanyát!
