Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról, Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról! Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem, Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!
Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa, Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja! Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen? Mindenkiről írjon, anyám, csak őróla sose írjon nékem!
Visszaírja a jó Anya, hogy áll még a nyárfa, És a sarki kiskocsmában magyar nóta járja. Elfeledtek az emberek, nem is kérdez soha senki Téged, Csak akiről nem írhatok, csak az az egy siratott meg Téged.
Haza megyek s elmegyek a kisházatok mellett, Benézek a kiskapudon, elnézem a kertet. Most is mennyi virág nyílik, illatozik, színesedik benne, Mintha, mintha a kis virág hívogatna, csalogatna engem.
Ne hívjatok, ne sírjatok orgona virágok, A kiskertbe belopózni engem már nem láttok. Nem nyílik már nékem többé kék nefelejcs, ibolya és rózsa, Mintha, mintha a kis kertben életemben sose jártam volna.
