Madár, vígan dalolva lombos ágon, Lágy esti széltől csókdosott virág, És minden, minden széles e világon Szerelmet érez, hőn szeretni vágy! Bevallanám én is titkát szívemnek, S elmondanám, hogy mily híven szeretlek. Elmondanám, de hasztalan beszéd, Hideg szobor vagy, meg sem értenéd!
Elmondanám, hogy csöndes éjszakákon, Midőn a földön mindent béke fed, Az én szememről messze száll az álom, Nyugalmat még akkor sem lelhetek. Ha bíztat is egy percre a reménység, Mint űzi azt el százezernyi kétség. Elmondanám, de hasztalan beszéd, Hideg szobor vagy, meg sem értenéd!
Elmondanám, hogy egymást hűn szeretve Mily boldogok lehetnénk, kedvesem. Szívünk fényt, pompát végképp elfeledne, S hiányukat nem éreznéd te sem! Mert több a szívnek csöndes boldogsága, Mint pompa és fény múló ragyogása. Elmondanám, de hasztalan beszéd, Hideg szobor vagy, meg sem értenéd!
