Élt a Maros partján valahol egy aranyhajú lány, Minden tavasz estén kiszökött a házuk kapuján. Csókos, piros ajkán ragyogott a napsugár, Remegve várja, jön-e a párja, egy vidám, tüzes huszár. Nem lehet azt parancsolni senkinek: Azt szeresse, kit a szíve nem szeret. Amíg lesz egy piros rózsa, Amíg lesz egy magyar nóta, Felejteni parancsszóra nem lehet.
Lent a Maros partján árva lett az aranyhajú lány, Csend van dalos ajkán, és az arca igen halovány. Künn már virág sincsen, a régi kert csupa gyom, Kinéz a kertre, s a kis szívébe valami fáj még nagyon... Nem lehet azt parancsolni senkinek: Azt szeresse, kit a szíve nem szeret. /:Amíg lesz egy piros rózsa, amíg lesz egy magyar nóta, Felejteni parancsszóra nem lehet.:/
