Nem mondom meg, hol lakom, zörgetnél az ablakon: Megtudnák, hogy te vagy az én galambom. Megzörgetnéd a kaput, felvernéd a fél falut, Felkeltenéd azt is, aki elaludt. /:Minek lenne nékünk ilyen szerelem, kedvesem, Hogy se éjjel, se nappalunk ne legyen ne legyen sohasem?! Nem mondom meg, hol lakom, zörgetnél az ablakon. Megtudnák, hogy te vagy az én galambom.:/
Szívem úgyis csak tiéd. Szerelmünknek még hírét, Kis falunkban meg ne tudják, ne sejtsék. Beszélnek az emberek, mondanának mindennek, Egyedül azt felednék, hogy szeretlek. /:Ne siessük el a dolgot, kicsikém, picikém; Úgyis összetalálkozunk valahol te meg én! Akkor aztán csillagom, nem zörgetsz az ablakon, Jössz egyenest be énvélem az ajtón.:/
