Rozmaringnak csak az a szokása Rozmaringnak csak az a szokása, Télen, nyáron lehajlik az ága, Ha lehajlik, újra kisarjadzik, Van egy babám, rólam gondolkodik. Kislány, kislány, kökényszemű kislány, Hozzád jártam, haragudt az anyád, Nem fogok a kapud alatt járni, Tudom fog a gyenge szíved fájni. Rozmaringnak csak az a szokása, Éjjel-nappal zöld annak az ága, Leszakasztom kóróvá változik - Az én szívem hozzá kívánkozik. Rozmaringom lehajlott, lehajlott, A szeretőm elhagyott, elhagyott, Ha elhagyott ne fájjon senkinek, Mi gondja van énrám valakinek. Rozmaringnak csak az a szokása, Télen, nyáron zöld annak az ága, Ha levágják, karikára hajlik, Kit szerettem, ősszel házasodik. Piros alma kigurult a sárba, Ki felveszi, nem veszi hiába, Én felvettem, megmostam a sártól, Mégis elmaradtam a babámtól. Elmondhatom, Istenem, Istenem, Gyászba borult az egész életem, Gyászba borult felettem az ég is, Elhagyott a régi szeretőm is. Elmondhatom háromszor is jaj-jaj, Gyászba borult fölöttem a hajnal, De nemcsak a hajnal, a kék csillagos ég is, Elhagyott a régi szeretőm is. Máshol nyílik szőllősi fekete, Megérett a ropogós cseresznye, Olyan piros, mint a fekete szén, Meghalok a régi szeretőmért.