Van egy ház a Tisza-parton, ott becézett szelíd hangon, dalolt anyám régen; Nincsen rajta cifra torony, egyszerű kis szerény otthon, mégis legszebb nékem. Abban élt az édesanyám, elringatott sok éjszakát, ha került az álom; Szíve első édes vágya, ott ébredt a boldogságra, sírt az első fájó csalódáskor.
Szomorúfűz lombos ága, ráhajolt a kedves házra, öreg Tisza-partra. Halkan síró falevelek, szinte látom, hogy peregnek, elmerengek rajta. /:Az a ház még most is ott áll, minden emlék úgy muzsikál, úgy mesél mint régen, Amikor még anyám dalolt, szép mesékkel fölém hajolt, gyermekkorom boldog idejében.:/
