Honvágy Andalgó (Kristóf Károly – de Fries Károly) Tudom, hogy szeretsz, nem tagadtad ezt, Azt ígérted, bárhol is vagy, soha nem feledsz, Én szerelmesem, könnyíts lelkeden, És e percben bárhol is vagy, énekeld velem: Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés, ha az ember messze földön él. Néha felsír benned, ami emlék, szívedben egy magyar nóta szól, Hol van az a poros, kicsi, görbe utca, ahol boldog gyermekkorod volt? Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját! Duruzsol egy hang belül és csábítón azt mondja: Honvágy! Honvágy! Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól, Hiába mégy felejteni, mindig haza gondolsz, S valld be azt, hogy nagyon árván élsz! Hiábavaló az útravaló, Elfogy egyszer a hazai jó ennivaló, Soha nem fogy el, soha nem megy el, Lelkedből a fájdalom, ha ráemlékezel: Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nincsen annál fájdalmasabb, fojtó érzés, ha az ember messze földön él. Néha felsír benned, ami emlék, szívedben egy magyar nóta szól, Hol van az a poros, kicsi, görbe utca, ahol boldog gyermekkorod volt? Nincsen, ami csillapítja hazavágyó lelked szomját! Duruzsol egy hang belül és csábítón azt mondja: Honvágy! Honvágy! Idegenben keserűbb a sírás, idegenben másképp fúj a szél, Nem tudsz menekülni már a kínzó sorstól, Hiába mégy felejteni, mindig haza gondolsz, S valld be azt, hogy nagyon árván élsz!