Szegény vagyok Szegény vagyok, szegénynek születtem A rózsámat igazán szerettem, Az irigyek elrabolták tőlem, Most lett szegény igazán belőlem. Fújja a szél a nyárfa levelét, Azt gondolom, hogy az is ellenség. A fűszál is felállott ellenem, Bújdosóvá tett már a szerelem. Kertem alatt van egy tábla köles, Az éjszaka benne hált a deres. Rám becsültek kilenc véka kölest. Látod, babám, mind teérted van ez! Elmennék én messze földre lakni, Ahol engem nem ismer majd senki. Úgy elmegyek a világ végére, Hogy ne legyek senkinek terhére. Rozmaringot tettem cserepébe, Ültettem a kertem közepébe, Rozmaringszál felmegy az ég felé, Gyenge vagyok a szeretőm mellé. Elmegyek én messzi útra innen, Ahol senki ismerősöm nincsen. Elbújdosom a világ végére, Hogy ne legyek senkinek terhére. Csipkebokor legyen a szállásom, A búbánat kísérő pajtásom, A búbánat és a rózsám képe, Isten veled kis falum, örökre!